Küldetésünk
Az egyesület létrejöttét Ferenc pápa 2015-ben közzétett Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikája ihlette, melyben az emberiség teremtett világgal szemben elkövetett bűneivel és azok gyökereivel foglalkozik. A pápa a megoldást az ökológiai megtérésben látja, ami azt jelenti, az emberek „… engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban.
Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek.” Az egyesület tevékenységének vezérfonala a pápa alábbi mondata: „Az emberi létezés három, egymással szorosan összefüggő, alapvető kapcsolaton, az Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolaton alapszik.” Ennek értelmében társadalmi szükségletnek látjuk e három létező közötti életfontosságú, szimbiotikus kapcsolat helyreállítását és megtartását.
1. Kapcsolat Istennel
A Biblia azt tanítja, hogy minden emberi lény szeretetből, Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26). Ez a kijelentés rámutat minden emberi személy végtelen méltóságára, aki „nem csupán valami, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralkodjék önmagán, szabadon odaajándékozza önmagát és közösségre lépjen más személyekkel.” Szent II. János Pál arra emlékeztetett, hogy az a különleges szeretet, amellyel a Teremtő minden egyes emberi lényt szeret, végtelen méltósággal ruházza fel. A Teremtővel, az emberekkel és az egész teremtéssel való összhangot leromboltuk azáltal, hogy megpróbáltuk elfoglalni Isten helyét, és megtagadtuk, hogy korlátozott lényeknek ismerjük el magunkat. Ez eltorzította az embernek azt a megbízatását is, hogy „uralkodjon” a földön (vö. Ter 1,28), hogy „művelje és őrizze” azt (vö. Ter 2,15).” (Laudato sí, 65-66)
Akkor tudunk igazán örömteli és gyümölcsöző életet élni, ha megtaláljuk a helyünket a világban, felismerjük korlátainkat és lehetőségeinket; ha igazán tudjuk, kik vagyunk valójában és mi a hivatásunk a földi életben. A Teremtővel való kapcsolatunk helyreállítása a társadalom számára olyan létszükséglet, amilyen a szőlővesszők és a szőlőtő éltető kapcsolata.
2. Kapcsolat a felebaráttal
Az egyesület különös figyelmet szeretne fordítani a társadalom peremére szorult emberekre, az idősekre és a fogyatékosokra. A mai kor embere „megoldandó problémaként”, „szükségtelen és értéktelen koloncként” tekint rájuk. Az egyén jóléte áll a középpontban, az önmegvalósítás divatja hódít, közben elfelejtjük azt az ökológiai szemléletet, hogy az egyén jóléte a társadalom egészének jólététől függ.
Pál apostol a Korintusiakhoz írt levelében így fogalmaz:
„ Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” (1Kor12,20-27)
Az egyesület tagjai vallják és hiszik, hogy az emberiséget egy testként kell látni; valamint ”a gyöngébbnek látszó tagok szükségesebbek”, így a velük lévő szerves kapcsolat helyreállítása nemcsak az idősek és a fogyatékosok számára, hanem a társadalom egésze szempontjából létszükséglet. Törődni velük, sőt kolonc helyett értékként kezelni őket átformáló erővel bír számunkra is.
3. Kapcsolat a földdel
„Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt.” (Ter. 2,15) Természeti környezetünket, a Földet ajándékba kaptuk, használatra. Nincs tulajdonjogunk a Föld fölött, hiszen „Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója.” (Zsolt. 24,1) Arra lettünk hivatva, hogy Földünkkel jó gazda módjára bánjunk. A Föld legalapvetőbb erőforrásunk, mellyel gondos intéző módjára, a fenntartható gazdálkodás alapelvei szerint ápolhatunk üdvös és jó kapcsolatot. Természeti környezetünk azonban tele van a felelőtlen használat, kizsákmányolás okozta károkkal és sebekkel. Szent II. János Pál Redemptor Hominis c. körlevelében így írt: „…a természetes környezetben az ember már nem lát egyebet, mint a közvetlen fölhasználás és a fogyasztás számára hasznos dolgot.
A Teremtő azonban úgy akarta, hogy az ember közösségben éljen a természettel, mint értelmes és nemes ura, mint őrzője, s nem mint garázda birtokosa, aki mindent kiárusít, s mindenre tekintet nélkül pusztítja a természetet.” Hűséges intézőkből kizsákmányoló önkényurakká váltunk. A felelőtlen földhasználat, természetkárosítás, a természetes élőhelyek felélése, a légkör, a talaj, a vizek szennyezése, az ivóvíz pazarlása visszafordíthatatlan károkat okoztak a természetben, a biológiai sokféleség drasztikus csökkentése alapjaiban ingatta meg a Föld, mint ökoszisztéma stabilitását.
Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti, hogy erre a megbomlott kapcsolatra ráirányítsa az emberek figyelmét, felkeltse bennük a felelősséget a teremtett világ iránt és utat mutasson abban, miként élhetünk úgy, hogy tekintettel vagyunk a minket körülvevő más élőlények életfeltételeire, igényeire is.
Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek.” Az egyesület tevékenységének vezérfonala a pápa alábbi mondata: „Az emberi létezés három, egymással szorosan összefüggő, alapvető kapcsolaton, az Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolaton alapszik.” Ennek értelmében társadalmi szükségletnek látjuk e három létező közötti életfontosságú, szimbiotikus kapcsolat helyreállítását és megtartását.
1. Kapcsolat Istennel
A Biblia azt tanítja, hogy minden emberi lény szeretetből, Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26). Ez a kijelentés rámutat minden emberi személy végtelen méltóságára, aki „nem csupán valami, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralkodjék önmagán, szabadon odaajándékozza önmagát és közösségre lépjen más személyekkel.” Szent II. János Pál arra emlékeztetett, hogy az a különleges szeretet, amellyel a Teremtő minden egyes emberi lényt szeret, végtelen méltósággal ruházza fel. A Teremtővel, az emberekkel és az egész teremtéssel való összhangot leromboltuk azáltal, hogy megpróbáltuk elfoglalni Isten helyét, és megtagadtuk, hogy korlátozott lényeknek ismerjük el magunkat. Ez eltorzította az embernek azt a megbízatását is, hogy „uralkodjon” a földön (vö. Ter 1,28), hogy „művelje és őrizze” azt (vö. Ter 2,15).” (Laudato sí, 65-66)
Akkor tudunk igazán örömteli és gyümölcsöző életet élni, ha megtaláljuk a helyünket a világban, felismerjük korlátainkat és lehetőségeinket; ha igazán tudjuk, kik vagyunk valójában és mi a hivatásunk a földi életben. A Teremtővel való kapcsolatunk helyreállítása a társadalom számára olyan létszükséglet, amilyen a szőlővesszők és a szőlőtő éltető kapcsolata.
2. Kapcsolat a felebaráttal
Az egyesület különös figyelmet szeretne fordítani a társadalom peremére szorult emberekre, az idősekre és a fogyatékosokra. A mai kor embere „megoldandó problémaként”, „szükségtelen és értéktelen koloncként” tekint rájuk. Az egyén jóléte áll a középpontban, az önmegvalósítás divatja hódít, közben elfelejtjük azt az ökológiai szemléletet, hogy az egyén jóléte a társadalom egészének jólététől függ.
Pál apostol a Korintusiakhoz írt levelében így fogalmaz:
„ Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.” (1Kor12,20-27)
Az egyesület tagjai vallják és hiszik, hogy az emberiséget egy testként kell látni; valamint ”a gyöngébbnek látszó tagok szükségesebbek”, így a velük lévő szerves kapcsolat helyreállítása nemcsak az idősek és a fogyatékosok számára, hanem a társadalom egésze szempontjából létszükséglet. Törődni velük, sőt kolonc helyett értékként kezelni őket átformáló erővel bír számunkra is.
3. Kapcsolat a földdel
„Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt.” (Ter. 2,15) Természeti környezetünket, a Földet ajándékba kaptuk, használatra. Nincs tulajdonjogunk a Föld fölött, hiszen „Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója.” (Zsolt. 24,1) Arra lettünk hivatva, hogy Földünkkel jó gazda módjára bánjunk. A Föld legalapvetőbb erőforrásunk, mellyel gondos intéző módjára, a fenntartható gazdálkodás alapelvei szerint ápolhatunk üdvös és jó kapcsolatot. Természeti környezetünk azonban tele van a felelőtlen használat, kizsákmányolás okozta károkkal és sebekkel. Szent II. János Pál Redemptor Hominis c. körlevelében így írt: „…a természetes környezetben az ember már nem lát egyebet, mint a közvetlen fölhasználás és a fogyasztás számára hasznos dolgot.
A Teremtő azonban úgy akarta, hogy az ember közösségben éljen a természettel, mint értelmes és nemes ura, mint őrzője, s nem mint garázda birtokosa, aki mindent kiárusít, s mindenre tekintet nélkül pusztítja a természetet.” Hűséges intézőkből kizsákmányoló önkényurakká váltunk. A felelőtlen földhasználat, természetkárosítás, a természetes élőhelyek felélése, a légkör, a talaj, a vizek szennyezése, az ivóvíz pazarlása visszafordíthatatlan károkat okoztak a természetben, a biológiai sokféleség drasztikus csökkentése alapjaiban ingatta meg a Föld, mint ökoszisztéma stabilitását.
Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti, hogy erre a megbomlott kapcsolatra ráirányítsa az emberek figyelmét, felkeltse bennük a felelősséget a teremtett világ iránt és utat mutasson abban, miként élhetünk úgy, hogy tekintettel vagyunk a minket körülvevő más élőlények életfeltételeire, igényeire is.